TITLE

Hírek

A Táncsics Stúdiót az elmúlt évben adták át a Városi Önkormányzat, a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola és számos helyi vállalat támogatásával. A diákok azonnal és nagy lelkesedéssel birtokba is vették a Stúdiót. Számos film készült már itt, többek között egy reklámfilm is, amellyel a római FOOD4U videó fesztivál döntőjében elnyertük a résztvevők által legjobbnak ítélt filmért járó közönségdíjat. Több országos filmpályázatra neveztünk be, amelyekre a Stúdió alkotói készítettek filmeket. Tanfolyamot szerveztünk a forgatókönyvírásról, délutáni szakkör keretében ismerkednek a dákok a filmkészítési, operatőri, rendezői ismeretekkel. A Stúdió fotósai immár második kiállításukat rendezték meg a napokban nagy sikerrel.

kep

Azt szeretnénk, hogy minél több tanulóval szerettessük meg a filmezést és a fotózást. Kreatív, a környező világot értő és bemutató, saját környezetére hatni akaró, alkotó diákokat képzelünk el a Stúdióban.

kep

Ezt elősegítve szerveztük meg a tavasszal induló „A HETEDIK művészet” című film- és fotóművészeti előadás-sorozatot, amelyre tisztelettel meghívjuk Önt és partnerét. Ez a sorozat négy előadásból áll, melyekre sikerült igen magas szakmai elismertségű előadókat megnyernünk. A négy előadás a következő:

kep

„Hogyan kommunikál a film?” – címmel Szabó Gábor Balázs Béla díjas operatőr, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára kezdi a sorozatot.
Szabó Gábor több mint 25 játék- és tv-filmet, számos dokumentum- rövid- és koncertfilmet készített. A filmek, melyekben dolgozott, több mint 50 díjat nyertek nemzetközi és hazai fesztiválokon. 1990-ben és 93-ban megkapta az év legjobb operatőre díjat. A Jób lázadása c. filmjét Oscar-díjra jelölték. Az Amerikában élő Zsigmond Vilmos Oscar-díjas filmoperatőr őt választotta operatőréül első önálló rendezéséhez, melyet Liv Ullmann és Michael York főszereplésével forgattak.

kep

„Kitalált és kreatív képek” – címmel Baricz Katalin, Székely Aladár és Balogh Rudolf díjas fotóművész, a Magyar Köztársaság Érdemes művésze tartja a második előadást.

kep

Baricz Katalin a hazai fotóművészet jeles képviselője. Számos könyv szerzője, több hazai és külföldi kiállítása volt. Foglalkozott fotóoktatással, tankönyveket írt kezdő fotóamatőrök számára.

„Mit rendez a rendező” – címmel tartja előadását Ferenczi Gábor, Balázs Béla díjas rendező.

Ferenczi Gábor a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a 34. Magyar Filmszemle Schiffer Pál Emlékdíjasa, a 36. Magyar Filmszemle Kísérleti- és kisjátékfilm zsűrijének elnöke. A barátkozás lehetőségei c. tévéfilmje a 40. Magyar Filmszemlén (2009) a Legjobb televíziós film díjat kapta.



Tisztelettel: Csányi László, Török Zsolt